A nyílászáró csere veszélyei

Jól működő és megfelelően karbantartott tüzelőberendezés és kémény esetén is bekövetkezhet szén-monoxid-mérgezés ( a szén-monoxid (kémiai képlete: CO) igen alattomos “gyilkos”, mivel egyetlen érzékszervünkkel sem érzékelhető: színtelen, szagtalan, a levegőnél valamivel kevésbé sűrű, ugyanakkor rendkívül mérgező gáz, ami már viszonylag kis koncentrációban is mérgezést okoz), ha a tulajdonos(ok) – rendszerint melegebb évszakban – energiatakarékossági okokból kicserélik a nyílászárókat (vagy csak utólag szigetelik őket). Ilyenkor a javuló légzárás miatt a nyitott égésterű tüzelőberendezések nem kapnak elegendő oxigént, ami szintén tökéletlen égést okoz. Ilyenkor légbevezető(k) felszerelése szükséges (ajtóra vagy falra). A tüzelőberendezés helyiségében különösen akkor fontos légbevezetést biztosítani, ha az kisméretű (kis légterű) és zárható (például fürdőszoba).

Míg a fenti esetekben a szén-monoxid-mérgezés jórészt – gyakran sorozatos – emberi mulasztások vagy elővigyázatlanság miatt következik be, előfordulhat, hogy a tragédia nem emberi tényezőn múlik. Az épület nyílásai körül kialakuló nyomásviszonyok például nagymértékben módosíthatják az épületbe való levegő-bevezetés és az onnan történő égéstermék-elvezetés folyamatát – például viharos szél esetén. Ilyenkor sajnos a különben kifogástalan állapotban levő és az előírások szerint telepített tüzelőberendezés és égéstermék-elvezetés esetén is történhet szén-monoxid-mérgezés.

Megoldás : a szén-monoxid-érzékelő
Szén-monoxid-érzékelőből többfélét is vásárolhatunk: elmondható, hogy az utóbbi években “divatba jöttek” (sajnos az ismétlődő tragédiák igen jó reklámok). Közös bennük, hogy ha környezetükben a szén-monoxid koncentrációja egy bizonyos szintet elér, akkor éles hanggal jeleznek. Emellett “teszt” funkcióval is rendelkeznek.

Lényeges szempont, hogy az érzékelő jelezze esetleges meghibásodását, a tápláló zsebtelep lemerülését, valamint az élettartama végét: ezek fény- (LED) illetve hangjelzéssel történhetnek. A szén-monoxid-érzékelők élettartama különben erősen korlátozott: rendszerint néhány (2…6) év, vagyis fűtési idény (de ezt a leírásuknak pontosan tartalmazni kell)! (Korlátozott élettartamuk fizikai-kémiai okoknak, nem pedig marketing-megfontolásoknak köszönhető – mint azt a világ dolgaiban járatosabb olvasóink gyanítanák.)

Címke:, ,



Szóljon hozzá

Önnek be kelljelentkezni a hozzászóláshoz.


 
Webfelügyelet.hu az Ügyfélszolgálat