Két hónappal ezelőtt a feleségem előhozakodott a műanyag ablakcsere kérdésével. Őszintén írom, hogy én képtelenségnek tartottam a téli ablakcsere ötletét, talán éppen azért, mert fogalmam sem volt a munkafolyamatok menetéről, továbbá arról sem, hogy mennyi időt vesz igénybe a művelet.
A feleségem addig erősködött, míg beadtam a derekam és rászántuk magunkat. Nagyon örülök, hogy Önöket választottuk, [...]
Az egész ablakcserés történet elég szerencsétlenül indult, ami többnyire nekem köszönhető. Gyakori külföldi tartózkodásom miatt nehezen sikerült konkrét időpontot egyeztetni a felméréstől a beépítésig. Olyan sokáig húzódott, hogy végül elérkezett a fűtés szezon, és még mindig nem történt meg az ablakcsere. Akkor azt gondoltam, hogy a téli beépítésnek nincs semmi értelme, és nem is egyszerű, [...]
Ezúton szeretném megköszönni mindazt a segítséget, amit a nyílászáró cserével kapcsolatban kaptam Önöktől. Valóban úgy történt, ahogy a barátnőm mondta, aki Önöket ajánlotta, hogy Ön megtalálja számomra a legideálisabb megoldást, és nem az lesz a cél, mint sok más cégnél, hogy a lehető legtöbbet fizessek. Sajnos, egyszer már megjártam ezzel pár évvel ezelőtt, ezért is [...]
Érdemes tisztában lennünk azzal, hogy a páralecsapódás nem az ablakcsere hátránya, csupán annak következménye, mely megoldást kíván.
A páratartalomról igen sokat hallani manapság, és azt szinte mindenki tudja, hogy a hőmérsékleten, valamint a levegő tisztaságán kívül, a páratartalomnak is nagy hatása van arra, hogy mennyire érezzük komfortosnak környezetünket. A komfort érzeten kívül egészségünkre is nagy befolyással [...]
Budapest a harmadik legzajosabb város a kontinensen. Bármennyire is csupán kellemetlennek tűnik a tény, ennek súlyos élettani következményei vannak. A következőkben kifejtem pontosabban.
A zajszintet decibelben mérik. 65 decibel felett a zajszint már zajszennyezésnek minősül, mivel ez egy olyan határérték, ami már az emberi szervezetben károsodásokat okozhat. Összehasonlításképpen: egy csendes erdő zajszintje 20 decibel, egy átlagos [...]
A Guardian Orosháza Kft. – amely a világ vezető síküveggyártói között számon tartott Guardian cégcsoport magyarországi tagja -, egy különleges bevonattal ellátott síküveggel érdemelte ki a Nagydíjat. Az elmúlt évben kifejlesztett termék neve ClimaGuard® Solar, jellegzetessége pedig, hogy a jó téli hőszigetelő képessége mellett nyári naphővédő tulajdonsággal is rendelkezik. Az emelkedő energiaárak, mind környezettudatosabb életmódunk [...]
Problémák az “ablak” cserével. Elkerülhetők?
A legnagyobb probléma az ablak cserével, hogy ha rosszul választunk terméket, vagy szakembert, a csere nem egykönnyen ismételhető. Ez nem egy olyan költségvetésű termék, amire azt mondhatná akár Ön is, hogy sebaj, majd legközelebb jobban körülnézek. Az ablak csere jó esetben évtizedekre szól, ezért alaposan meg kell fontolni a választást.
Szeretné felismerni [...]
B ékés álmainkba ne csalódjunk soha
O ltalmazzon minket angyalok mosolya
L elkünkben béke és szeretet virítson
D üh és gaz álnokság meg ne szomorítson
O stoba szólamra ne hajoljon szívünk
G azdagság kísérje minden vidám léptünk
Ú tjaink vigyenek igaz célunk felé
J övendőnk munkája ne váljon kereszté
É jszaka pompásan ragyogjon csillagod
V eled lehessek amikor csak akarod
E gymásra találjon most minden [...]
Igazából nem nagyon tudok mit írni, mivel egyáltalán nem értek az ablakokhoz. Amit látok, az, hogy szépek, jól mutatnak beépítve és jól működnek. Akik a munkát végezték aranyosak voltak, kedvesek.
A beépítés végén nem derültek ki rejtett plusz költségek, megmondom hogy számítottam rá, mert olyan sok rémhír terjeng. Végül is ennyi a lényeg, hogy pont azt [...]
Nem vagyok a szavak embere, de ezt meg kell köszönnöm külön. A műanyag ablakok cseréje gyors volt, jó munkát végeztek és az árral is elégedett vagyok. Az elején még voltak kétségeim, és nem sokon múlt, hogy a másik cég ajánlatát fogadom el, ami sokkal többe került. Úgy voltam vele, hogy ami drágább az csak jobb [...]
Tisztelt Szabó Úr!
A műanyag nyílászárók cseréje úgy kezdődött, hogy kezdtem megunni a lobogó függönyt a zárt szobán belül. Már évek óta halogattam a döntést, nem könnyen veszem rá magam a változtatásokra, de a folyamatosan növekvő fűtés költség végül ráébresztett, hogy előbb vagy utóbb, de rá kell szánnom magam. Mivel egyáltalán nem értek az ilyesmikhez, és [...]
Kedves Béla!
A legjobb az volt az egész ablak cserében, hogy a szakemberek nem zavartak el a munkaterületről, pedig ez már korábban megesett más dolgokkal kapcsolatban, hanem készségesen elmagyarázták nekem, hogy éppen mit csinálnak és az miért szükséges. Nagyon érdeklődő vagyok, ami sok ember számára idegesítő, de az Ön emberei készségesek voltak és olyan gyorsan elrepült [...]
Amikor Ön műanyag nyílászárót ( ablak , ajtó ) szeretne vásárolni és beépíttetni, akkor mindenképpen vállalkozói szerződés formájában rögzíteni kell minden adatot, melyet Ön megbeszélt a forgalmazóval.
Az egyik nagyon fontos tényezője a megállapodásnak a fizetési feltételek kialakítása. A forgalmazók előleggel dolgoznak, ezen véletlenül sem kell meglepődni.
A legtöbb forgalmazó szerződés megkötésekor, illetve annak aláírásakor kéri a [...]
A műanyag nyílászáró cseréről sok szó esik mostanában, ennek ellenére még mindig rengeteg „házi beépítés” folyik, melynek gyakori velejárója, hogy javítani hívnak bennünket. Ez ám a spórolás. Aki saját maga vállalkozik a vadonatúj nyílászáró beépítésére, első körben elveszíti a garanciát a termékre, de legalábbis jóval kevesebb garanciát kap. Személy szerint mi nem adunk garanciát, [...]
A műanyag nyílászáró cseréjével kapcsolatos véleményem a következő :
A cégük jó minőségben, gyorsan és jó áron dolgozik. Már önmagában ez a három dolog is éppen elegendő ahhoz, hogy újra Önöket válasszam, de van ezen kívül egy dolog, melyet szeretnék megköszönni, mert úgy érzem, ezzel egy olyan plusz szolgáltatást kaptam, ami nem lett volna kötelessége.
Amikor leültünk [...]
A műanyag nyílászárók cseréje nem most történt, hanem két évvel ezelőtt. Ami mégis most vett rá arra, hogy írjak Önöknek, az egy tanulságos történet. Egy ismerősöm nem sokkal azután cseréltetett ablakokat, amikor én. Ajánlottam Önöket, de ő talált egy olcsóbb céget. Figyelmeztettem, hogy ami ennyire olcsó, az nem biztos, hogy korrekt termék és a beépítést [...]