Tóth Pál Imre írta

Tóth-Pál Imre vagyok és mivel hivatásos katonaként szeretem a rendet és a fegyelmet, pont azt a két dolgog, ami az építőiparban nem megszokott. Ezért is képedtem el az emberek munkamorálján, amit akkor tapasztaltam, amikor az ablakaim cserére kerültek. Nem csak jó minőséget szolgáltattak, de mindezt gyorsan tették, fegyelmezetten, és rendet hagytak maguk után. Teljesen meg [...]

Farkas Piroska írta

Kedves Béla !
Határozottan pozitív és magabiztos kisugárzása volt az embereknek. A felmérés korrekt volt alapos, igyekeztek figyelni arra, mi a valós igényem és elképzelésem. A weboldalt többször átböngésztem és ugyanazt a minőséget kaptam amit ott láttam. A szerelők maximálisan értettek a munkájukhoz, olajozottan előre megtervezetten folyt a munka. Másoknak is ajánlom és remélem, hogy a [...]

Monostori Hajnalka írta

Az ablakcserék időre elkészültek, a munkatársai gyorsan és pontosan dolgoztak, és nem hagytak koszt maguk után. Ez volt a legfőbb félelmem, és ezt ki is hangsúlyoztam már az elején. Megkaptam a szükséges instrukciókat, hogy milyen előkészületeket tegyek meg, hogy ne ússzon a lakás a porban. Az sem utolsó szempont, tudom, hogy illetlenség ilyet leírni, de [...]

Szubotnik Mária írta

Tisztelt Szabó Úr!
Mint azt Ön is tudja, az ablakcsere témában (is) laikus emberek (mint amilyen én is vagyok), hajlamosak elveszni a különböző weboldalakon található rengeteg információ között.A JÓ MUNKA ÉS MINŐSÉG legtöbbször“szájhagyomány útján” terjed.Én is így jutottam el Önökhöz.A barátnőmék egy-két éve Önökkel cseréltették ki a panel lakásukban található nyílászárókat.Ez az információ azért fontos, mert [...]

Műanyag nyílászárók tisztítása, karbantartása

Akik már beszereltették műanyag nyílászárójukat, vagy eldöntötték, hogy kicseréltetik a régi fa ( ablak, ajtó ) nyílászárókat műanyagra, és szeretnének tájékozódni arról, hogyan javasolt tisztítani és karban tartani azt, amikor már használatban van.
Egészen rövid idő alatt Ön is ráébred arra, hogy a műanyag profilt mennyire egyszerű tisztítani, ám ennek is megvannak a maga veszélyei. Tudnunk [...]

Műanyag nyílászárók optimális üvegezése

Ablak vásárlása előtt nagyon sokunknak gondot okoz a megfelelő üvegezésű ablak kiválasztása. Természetesen, minden terméken rajta vannak a pontos adatok, melyek sajnos legtöbbünk számára nem teljesen érthetőek. Amennyiben szerencsénk van, akkor a forgalmazó roppant segítőkész ebben a kérdésben is, és kész elmagyarázni számunkra az adatok jelentését, mégsem gondolnám, hogy erre kellene hagyatkoznunk.
Érdekes módon, az üveget [...]

Műanyag nyílászáró csere de mikor ?

Gyakorta előfordul, hogy a műanyag nyílászárók cseréjét akkor végezzük, amikor teljes körűen felújítjuk a lakást. Ez teljesen érthető és logikus, hiszen a nyílászáró cseréje után alapvetően utómunkálatokra, belső faljavításra van szükség.
Amikor a teljes felújítást egyetlen generál kivitelező cég végzi részünkre, akkor semmi probléma, hiszen ők mindent megszerveznek, jártasak a munkamenet megszervezésében, így fel sem merül [...]

Műanyag nyílászárók szellőztető berendezése ( Aereco )

Műanyag nyílászárókkal kapcsolatos veszélyek ( pára, penész, CO mérgezés, ).
A műanyag ablakok jelenleg a magyar szabvány szerint nagy légzárásúak kell, hogy legyenek. Mit is jelent ez pontosan? Egészen pontosan azt jelenti, hogy elzárja a levegő útját kifelé és befelé, magyarul, jól szigetel. Pontosan ezért építtetjük be. Szeretjük a meleget bent, a hideget kint tartani. Tökéletes [...]

Horváth Ildikó írta

Örültem, hogy határidő előtt meg lettek a nyílászárók. Meglepő volt a hozzáállásuk a munkához. Ilyet még nem tapasztaltam, hogy józan életűek a munkások, udvariasak és végzik a dolgukat. Azt hiszem, nem tudok olyat tanácsolni, ami jobbá tenné ezt a céget.
Kifogástalan volt a szolgáltatás. Maximálisan elégedett vagyok úgy a szerelőkkel, úgy a termékkel.
Budapest XII.ker.

Műanyag nyílászárók – beépítéssel avagy nélküle ?

A műanyag nyílászáró olyan termék, amit nem elég megvenni, be is kell építeni. Amennyiben szakszerűen jártunk el az üzlet kiválasztásának folyamán,  akkor olyan üzletet választott, ahol rendelkezésre áll olyan szakember, aki képes beépíteni az Ön ablakát vagy ajtóját. Az is előfordulhat, hogy ajánlanak valakit, vagy szerződésben állnak valakivel, aki a beépítést képes elvégezni.
Mindezek ellenére felmerül [...]

Párkány, könyöklő, takaróléc

Műanyag nyílászárók kiegészítői :
Belső párkány
Köznapi nevén könyöklőnek hívjuk. A legtöbb ablakhoz a forgalmazó tud ajánlani olyan belső párkányt, mely anyagában, színében, méreteiben és beépíthetőségében passzol az ablakhoz. A párkány két részből áll, van egy párkányfogadó profil, mely biztosítja, hogy könnyen illeszthető legyen az ablakhoz a párkány. Ebből adódóan a két elem egybefüggő és esztétikus. A [...]

Szerződéskötés

Első szabály, mely mind közül a legfontosabb, hogy megrendeléskor minden legyen írásban rögzítve, még azok a dolgok is, melyek nem tűnnek fontosnak. A későbbiekben azzá válhatnak és elejét vehetjük minden félreértésnek. Az írásban rögzített pontos megrendelés mind a két felet egyformán védi, hiszen feketén-fehéren le van írva, hogy mit vállal a vállalkozó és azt milyen [...]

Árajánlat – de mi alapján…?

Amikor Ön elhatározza, hogy itt az ideje a nyílászárók cseréjének, legyen szó akár ajtóról, akár ablakokról, első lépésként meg kell találni a legoptimálisabb üzletet, ahol szakértők fogadnak minket. Jó esetben a beépítés költségeit is tartalmazzák az árak, tehát az ideális állapot adott.
Mit kell tennünk első lépésként? Mindenképpen kell kérnünk egy árajánlatot. Az árajánlat még a [...]

Biztonsági ajtó

Az acél biztonsági ajtó szükség szerint műanyag profilból egyedi méretre gyártott oldal- és felülvilágítókkal is kiegészíthető. Főbb jellemzői : a tok külméretei: 96/205 cm és 86/205 cm. A 100/210 cm-es, valamint a 90/210 cm-es magyarországi főméretű ajtónyílásokba ajánljuk beépítését. Az összes panellakáshoz alkalmas méretű.

Az egy és két zárral szerelt modellek 13 ponton záródnak. Az alsó [...]

Aluplast Ideal 4000 műanyag nyílászárók

Vasalat: Siegenia – Aubi A műanyag nyílászárók alapáron tartalmazzák bukó – nyíló ablakok esetében a részszellőzéses vasalatot és a hibás működtetés gátlót.                                                                                            Kilincs: HOPPE Fehér színben
Üvegezés : K=1.0 kW/m2 argon , 34 dB hangzással Fokozottan hőszigetelt
Párkányfogadó: A párkányfogadót a nyílászárók minden esetében tartalmazzák, a gyártási méreten [...]

Usa műanyag ablakok

Az ablak használat közben nem vesz el helyet a beltérből , a panelek a tokon belül mozogva biztosítják a nyílászáró használatát.
Tetszőlegesen állíthatjuk a levegő beáramlásának mennyiségét, miközben nem csapkodja a huzat a paneleket
Vasalatmentes profil fokozza a tokprofil hőszigetelő képességét.
A mozgó szárny kiemelhető a tokból
Beépített vízelvezető rendszer biztosítja a csapadék eltávozását a nyílászáróról
Beépített szúnyogháló vásárolható a [...]


 
Webfelügyelet.hu az Ügyfélszolgálat