Pongyola szerződés a viták melegágya
Ha sikerült kiválasztani a legmegfelelőbb árajánlatot, akkor következik a szerződés a vállalkozóval. A megbízási szerződésben mindent részletesen le kell írni. A munka minden részletét írásban kell rögzíteni, a fizetendő összeget, a határidőket és az elvárt minőséget is. Azt sem árt rögzíteni, hogy ki fogja végezni pontosan a cserét. Bár manapság egyre többen kötnek szerződést a kivitelezőkkel, a legtöbb vita mégis abból ered, hogy nem rögzítik részletesen a csere körülményeit. Ilyenkor jönnek elő a vállalkozók például azzal, hogy plusz költségeket számolnak fel egyes munkálatokért. Ha időközben kiderül, hogy el kell térni a szerződésben foglaltakról, azt is csak írásban rögzítve szabad megtenni.
Vita esetén
A nyílászárókra törvény szerint öt év jótállás jár. Így bármilyen probléma merül fel az ablakokkal, akkor öt évig jár a díjmentes csere. Ennél több garanciát is vállalhatnak a gyártók, ezt a piaci viszonyoknak megfelelően döntik el a gyártók. Ha előnyre akarnak szert tenni, akkor többet is vállalnak . Ehhez a vásárlást igazoló blokk és a megfelelőségi igazolás szükséges, amelyet szintén a vásárlás helyén kell kapni. Bár a törvény szerint 2007. február óta CE jelzéssel kell igazolni a termék megfelelőségét, ám 2009. február elsejéig még elfogadható a szállítói megfelelőségi nyilatkozat is.
forrás :/ fogyasztóvédelmi magazin


















Aluplast nyílászárók
KBE Select 70 nyílászárók