Solymossy Ádám írta

A műanyag nyílászárók cseréje nem most történt, hanem két évvel ezelőtt. Ami mégis most vett rá arra, hogy írjak Önöknek, az egy tanulságos történet. Egy ismerősöm nem sokkal azután cseréltetett ablakokat, amikor én. Ajánlottam Önöket, de ő talált egy olcsóbb céget. Figyelmeztettem, hogy ami ennyire olcsó, az nem biztos, hogy korrekt termék és a beépítést sem biztos, hogy szakemberek végzik. Mivel az Önök árai sem magasak, ezért gondolhatják, mennyire olcsó volt az ismerősömé. Meg is lett az eredménye. Idén már panaszkodott nekem, hogy lóg az ablak, és nagyon nehéz becsukni. Majd amikor nála jártam nemrég, azt is láttam, hogy valósággal befúj a szél az ablakon. Nem hánytam a szemére, hogy „én megmondtam”, semmi értelme nem lett volna, ő is nagyon jól tudja, hogy Önöket kellett volna választania, így nem hogy nyert volna az árkülönbözeten, de nagyon sokat veszített. Lehetőség van ugyan javításra, de nem hinném, hogy az ugyanolyan lesz, mint az enyém most, ráadásul szerintem az ablakai is károsodtak ettől.

Az én ablakaim a mai napig olyan állapotban vannak, mint amikor beépítették. Nem csodálom, hogy ennyi garanciát vállalnak, hiszen nincs is semmi gond. Az ilyen mindig évek múlva derül ki, és én örülök, hogy amikor választás elé kerültem, Önöket választottam.

Tisztelettel : Solymossy Ádám

1148 Budapest  XIV k. Padlizsán u.

Címke:, , ,



Szóljon hozzá

Önnek be kelljelentkezni a hozzászóláshoz.