Szerződéskötés

Első szabály, mely mind közül a legfontosabb, hogy megrendeléskor minden legyen írásban rögzítve, még azok a dolgok is, melyek nem tűnnek fontosnak. A későbbiekben azzá válhatnak és elejét vehetjük minden félreértésnek. Az írásban rögzített pontos megrendelés mind a két felet egyformán védi, hiszen feketén-fehéren le van írva, hogy mit vállal a vállalkozó és azt milyen áron teszi. Önt megvédi azoktól a kiadásoktól, melyet esetlegesen a vállalkozó a munka végeztével plusz költségként kíván felszámolni.

Mi tartozik bele az alap árba és mik a plusz költségek?

Ablak esetén beletartozik az üveg, a keret, a vasalatok, a tok és a kilincsek. Ezt érdemes tudni, bár kötve hiszem, hogy valaki fel akarná számolni külön a kilincsek árát, de bármi elképzelhető manapság.

Ami semmiképpen nem tartozik az alap árba, azok a párkányok, könyöklők, takarólécek, redőnyök, reluxák, valamint ezeknek az előkészítése. Természetesen, elképzelhető, hogy egyes üzletekben ezek valamelyikét akció keretében ajándékba adják a nyílászárókhoz, de alap esetben nincs benne ezek egyike sem az alap árban, ezért ne csodálkozzunk, ha ezt külön számolják fel nekünk, inkább tájékozódjunk előre, hogy mennyi plusz költségre számíthatunk, majd külön vegyük bele a megállapodásba.

A felmérés, mely alapján a pontos gyártási méreteket méri le a szakember, szükséges. Ez megállapodás kérdése, hogy külön költséget jelent, avagy a nyílászáró ára tartalmazza. Mindenképpen még a megrendelés előtt le kell tisztázni, és bele kell venni a szerződésbe, így nem ér senkit meglepetés a számlázáskor.

A beépítés költségei is külön megállapodást igényelnek, és szintén a szerződés része kell, hogy legyen. Több vállalkozó is van, akik vásárlás esetén ingyen beépítik a nyílászárókat, de ezt ne vegyük alapul, mert nem egyértelmű alap helyzet, ez a vállalkozó külön ajándéka, mint egy akció vagy egy árengedmény. Térjünk ki rá, és rögzítsük írásban.

Panellakásnál érdektelen, de minden más esetben utómunkálatokat követel egy nyílászáró csere. Ahol bontás történik, ott nyilvánvalóan helyre kell állítani a falat, miután megtörtént az ablakok és ajtók cseréje. Ez költségekkel jár, melyet meg kell beszélni előre a vállalkozóval. Ma már a legtöbb esetben a nyílászáró szakértő gondoskodik az utómunkálatokról, de azért nem árt ezt tisztázni és írásban rögzíteni.

Fontos eleme a szerződésnek a garancia. Ne lepődjünk meg, ha két garanciát kapunk, hiszen az ajtóra vagy ablakra nem mindig ugyanannyi a garancia, mint a beépítésre. Ezt tisztázni kell az elején, hogy senkit ne érjen meglepetés a későbbiekben.

A szerződés fontos része a munkafolyamatok és az árak, azonkívül a fizetési feltételek és a határidők. Ezek szinte minden vitás esetet felölelnek, a megelőzésük jóval egyszerűbb.

A szerződés kötés után mindenképpen kell kapnunk az aláírt szerződésen kívül egy visszaigazolást, mely általában tartalmazza a rajzokat is. Ezután már csak az előleg kifizetése van hátra, mely minden kereskedő esetében más és más százalék lehet.

Remélem tudtam adni egy biztos forrást az Ön számára annak érdekében, hogy a lehető legkedvezőbb és legbiztosabb szerződést kösse a forgalmazójával.

Amennyiben Önt érdekli a nyílászárócserével kapcsolatos technikák részletei iratkozzon fel ingyenes cikksorozatunkra , ide kattintva .

Címke:, , , , , ,



One Response to “Szerződéskötés”

  1. Kasza Krisztina szerint:

    Kedves Béla!

    Már az első telefon beszélgetés alkalmával meglepett az a nyíltság és közvetlenség, ami Önöket jellemzi. Szinte a kezdetektől úgy éreztem, mintha évek óta ismernénk egymást. Mindezzel együtt olyan kedves volt mindenki a cégüktől, hogy szinte sajnáltam, amikor készen lettek az ablakok. Mindennel teljes mértékben meg vagyok elégedve. Az ablakok jó minőségűek, szép munkát végeztek és az ára is elfogadható volt.
    Eleinte nagyon nehezen vettem rá magam erre a lépésre, mivel egy évvel ezelőtt, amikor szintén egy javíttatást végeztettem egy másik céggel, olyan negatív tapasztalataim voltak a szakemberekkel, hogy nem mertem belevágni egy újabb akcióba. A kétségeim azonnal elmúltak már az első kommunikáció alkalmával, és ennek azért is nagyon örülök, mert eloszlatta a tévhiteimet. Őszintén mondom, hogy a tavalyi javítás alapján már-már azt hittem, hogy az építőiparban nem találok becsületes céget, és Önök most bebizonyították, hogy ez is, mint minden, az emberek erkölcsiségén múlik.
    Jó, hogy így történt, és gratulálok a munkatársaihoz, igazán jó emberek, és jó szakemberek egyben.

    Tisztelettel : Kasza Krisztina
    1112 Budapest Oltvány árok u.

Szóljon hozzá

Önnek be kelljelentkezni a hozzászóláshoz.