Köszönöm a műanyag ablakcserével kapcsolatos segítőkészségüket és a gyorsaságukat. A karácsonyi szünetben, amikor senkit nem érdekelt, hogy tönkrement az ablakom, Önök voltak az egyedüliek, akik segítségemre siettek. Nem is tudom mi lett volna velem és családommal, mivel az ablakot egyáltalán nem lehetett becsukni. Először nagyon megijedtem és azt sem tudtam hova kapjak, találomra hívogattam cégeket, [...]
Tisztelt Szabó Úr!
Meg kell, hogy mondjam, hogy a téli műanyag nyílászáró cserével kapcsolatban voltak előítéleteim. Elsősorban azt gondoltam, hogy a téli munkák hiánya miatt volt az a cég nézőpontja, hogy ne várjunk tavaszig. Bár nem dolgoztam sosem építőiparban, és őszintén szólva építkezés közelében sem voltam sosem, valahogy lehetetlennek tűnt télen ablakot cserélni. Amikor a megállapodást [...]
Úgy érzem muszáj leírnom, amit a magyar építőipar területén tapasztaltam, mert jókora keserűség gyülemlett fel bennem. Az egész probléma a megrendelés nagyságából adódott, ugyanis egyetlen ablakcserére volt szükségem. Néhány céget felhívtam, de a legtöbb azonnal lerázott, mondván, egyetlen ablakért nem jönnek ki felmérni se. Persze, ezt nem szó szerint mondták, de nyilvánvaló volt. Azután két [...]
Két hónappal ezelőtt a feleségem előhozakodott a műanyag ablakcsere kérdésével. Őszintén írom, hogy én képtelenségnek tartottam a téli ablakcsere ötletét, talán éppen azért, mert fogalmam sem volt a munkafolyamatok menetéről, továbbá arról sem, hogy mennyi időt vesz igénybe a művelet.
A feleségem addig erősködött, míg beadtam a derekam és rászántuk magunkat. Nagyon örülök, hogy Önöket választottuk, [...]
Az egész ablakcserés történet elég szerencsétlenül indult, ami többnyire nekem köszönhető. Gyakori külföldi tartózkodásom miatt nehezen sikerült konkrét időpontot egyeztetni a felméréstől a beépítésig. Olyan sokáig húzódott, hogy végül elérkezett a fűtés szezon, és még mindig nem történt meg az ablakcsere. Akkor azt gondoltam, hogy a téli beépítésnek nincs semmi értelme, és nem is egyszerű, [...]
Érdemes tisztában lennünk azzal, hogy a páralecsapódás nem az ablakcsere hátránya, csupán annak következménye, mely megoldást kíván.
A páratartalomról igen sokat hallani manapság, és azt szinte mindenki tudja, hogy a hőmérsékleten, valamint a levegő tisztaságán kívül, a páratartalomnak is nagy hatása van arra, hogy mennyire érezzük komfortosnak környezetünket. A komfort érzeten kívül egészségünkre is nagy befolyással [...]
Budapest a harmadik legzajosabb város a kontinensen. Bármennyire is csupán kellemetlennek tűnik a tény, ennek súlyos élettani következményei vannak. A következőkben kifejtem pontosabban.
A zajszintet decibelben mérik. 65 decibel felett a zajszint már zajszennyezésnek minősül, mivel ez egy olyan határérték, ami már az emberi szervezetben károsodásokat okozhat. Összehasonlításképpen: egy csendes erdő zajszintje 20 decibel, egy átlagos [...]
Problémák az “ablak” cserével. Elkerülhetők?
A legnagyobb probléma az ablak cserével, hogy ha rosszul választunk terméket, vagy szakembert, a csere nem egykönnyen ismételhető. Ez nem egy olyan költségvetésű termék, amire azt mondhatná akár Ön is, hogy sebaj, majd legközelebb jobban körülnézek. Az ablak csere jó esetben évtizedekre szól, ezért alaposan meg kell fontolni a választást.
Szeretné felismerni [...]
Nem vagyok a szavak embere, de ezt meg kell köszönnöm külön. A műanyag ablakok cseréje gyors volt, jó munkát végeztek és az árral is elégedett vagyok. Az elején még voltak kétségeim, és nem sokon múlt, hogy a másik cég ajánlatát fogadom el, ami sokkal többe került. Úgy voltam vele, hogy ami drágább az csak jobb [...]
Tisztelt Szabó Úr!
A műanyag nyílászárók cseréje úgy kezdődött, hogy kezdtem megunni a lobogó függönyt a zárt szobán belül. Már évek óta halogattam a döntést, nem könnyen veszem rá magam a változtatásokra, de a folyamatosan növekvő fűtés költség végül ráébresztett, hogy előbb vagy utóbb, de rá kell szánnom magam. Mivel egyáltalán nem értek az ilyesmikhez, és [...]
Kedves Béla!
A legjobb az volt az egész ablak cserében, hogy a szakemberek nem zavartak el a munkaterületről, pedig ez már korábban megesett más dolgokkal kapcsolatban, hanem készségesen elmagyarázták nekem, hogy éppen mit csinálnak és az miért szükséges. Nagyon érdeklődő vagyok, ami sok ember számára idegesítő, de az Ön emberei készségesek voltak és olyan gyorsan elrepült [...]
A műanyag nyílászáró cseréjével kapcsolatos véleményem a következő :
A cégük jó minőségben, gyorsan és jó áron dolgozik. Már önmagában ez a három dolog is éppen elegendő ahhoz, hogy újra Önöket válasszam, de van ezen kívül egy dolog, melyet szeretnék megköszönni, mert úgy érzem, ezzel egy olyan plusz szolgáltatást kaptam, ami nem lett volna kötelessége.
Amikor leültünk [...]
A műanyag nyílászárók cseréje nem most történt, hanem két évvel ezelőtt. Ami mégis most vett rá arra, hogy írjak Önöknek, az egy tanulságos történet. Egy ismerősöm nem sokkal azután cseréltetett ablakokat, amikor én. Ajánlottam Önöket, de ő talált egy olcsóbb céget. Figyelmeztettem, hogy ami ennyire olcsó, az nem biztos, hogy korrekt termék és a beépítést [...]
Tóth-Pál Imre vagyok és mivel hivatásos katonaként szeretem a rendet és a fegyelmet, pont azt a két dolgog, ami az építőiparban nem megszokott. Ezért is képedtem el az emberek munkamorálján, amit akkor tapasztaltam, amikor az ablakaim cserére kerültek. Nem csak jó minőséget szolgáltattak, de mindezt gyorsan tették, fegyelmezetten, és rendet hagytak maguk után. Teljesen meg [...]
Az ablakcserék időre elkészültek, a munkatársai gyorsan és pontosan dolgoztak, és nem hagytak koszt maguk után. Ez volt a legfőbb félelmem, és ezt ki is hangsúlyoztam már az elején. Megkaptam a szükséges instrukciókat, hogy milyen előkészületeket tegyek meg, hogy ne ússzon a lakás a porban. Az sem utolsó szempont, tudom, hogy illetlenség ilyet leírni, de [...]
Tisztelt Szabó Úr!
Mint azt Ön is tudja, az ablakcsere témában (is) laikus emberek (mint amilyen én is vagyok), hajlamosak elveszni a különböző weboldalakon található rengeteg információ között.A JÓ MUNKA ÉS MINŐSÉG legtöbbször“szájhagyomány útján” terjed.Én is így jutottam el Önökhöz.A barátnőmék egy-két éve Önökkel cseréltették ki a panel lakásukban található nyílászárókat.Ez az információ azért fontos, mert [...]